Az összes-tereplánctalpas jármű három típusba sorolható a futómű felépítése szerint: fél-lánctalpas járművek (első tengelyen sílécekkel vagy kerekekkel, a hátsó tengelyen pedig lánctalpas); teljes-lánctalpas járművek (első és hátsó tengelyen is lánctalpas); és kerekes{3}}lánctalpas járművek (cserélhető kerekekkel és hevederekkel). Ezeknek a járműveknek alacsony a talajnyomása, minimális a süllyedése, erős a tapadása és kiváló a mobilitása. A megnövelt érintkezési felület javítja a tapadást, csökkenti a relatív talajnyomást és csökkenti az elakadás valószínűségét. Ezenkívül egyszerű, robusztus és tartós szerkezettel rendelkeznek. A futófelület mintázata és a pályákon lévő sarkantyúk jobb tapadást biztosítanak esőben, hóban, jégen vagy emelkedőn.
Az összes-tereplánctalpas jármű kormánymechanizmusa eltér a kerekes járművekétől, elsősorban a két nyomvonal közötti sebességkülönbségre támaszkodva. Az elterjedt kormányzási módok közé tartozik a differenciálmű és a fékező kormányzás. Kormányrendszereik gyakran alkalmaznak hidraulikus-mechanikus differenciálmű-kormányzást, amely hidraulikus erőátvitelből, differenciálműből és kormányvezérlő egységből áll. Hidraulikus technológián keresztül osztja el a hajtóerőt, független és precíz vezérlést biztosítva a bal és a jobb nyomtáv között.
A lánctalpas anyagokat tekintve a hagyományos acélhevederek mellett a modern lánctalpas járművek gyakran gumis lánctalpakat használnak. A gumis lánctalpaknak olyan előnyei vannak, mint a könnyű súly, az alacsony zajszint, a jó lengéscsillapítás, az erős korrózióállóság és a burkolt utak minimális károsodása. Vannak azonban olyan hátrányaik is, mint a korlátozott szilárdság, a viszonylag rövid élettartam és a sérülés utáni teljes csere szükségessége. Az anyagtechnológia fejlődésével a gumihevederek teherbíró képessége-folyamatosan javult, és alkalmazásaik egyre szélesebb körben terjednek.
